A francia fél – fémből, műanyagból és fából készülő - telefon-, parfüm-, és ékszerreklámtáblák, bemutatásra szánt állványok gyártására keresi magyarországi partnerét.
Az említett francia partner neves nemzetközi márkákkal dolgozik együtt, és emiatt olyan magyar gyártó céget keres, aki nem áll velük kapcsolatban, beszél angolul, és lehetőség szerint 3D/SolidWorks mérnöki tevékenységet is végez Magyarországon, ugyanis a termékeket Franciaországban terveznék, de a mérnöki megfelelőséget, illetve a megvalósítást a magyar vállalkozásra bíznák.
Lehetőség szerint minden anyag beszerzését egy cégre kívánják bízni, de ha valaki alvállalkozókkal áll kapcsolatban valamelyik alapanyag beszerzését illetően, szintén megfelelhet az igényeknek.
A mennyiség tekintetében nincs pontos meghatározás. Egyes termékekből alacsonyabb (20-60 egység), másokból magasabb darabszám legyártására van igény (800-1000 egység).
Az érdeklődő magyar vállalkozások adatait, illetve elérhetőségeit egy lista keretén belül a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara továbbítani fogja a francia partnerük felé, aki november közepe felé fel is venné a kiválasztottakkal a kapcsolatot a részletek megbeszélése céljából.
Amennyiben a fenti üzleti kapcsolat lehetősége felkeltette érdeklődését, kérem, hogy válaszlevelében jelölje meg a cégnevet, a cég kapcsolattartójának nevét és elérhetőségét.
A kapott adatokat további kapcsolatfelvétel céljából továbbítjuk a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara részére.