Kötelező kivitelezői felelősségbiztosítás

        Tájékoztatjuk az építőipari kivitelező vállalkozásokat, hogy tekintettel az érintett szervezetek által a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felé jelzett, jelentős számú folyamatban lévő szerződéskötési és dokumentálási folyamatokra, az MKIK az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerinti ellenőrzést 2025. március 3-tól kezdi meg.

        A kötelező kivitelezői felelősségbiztosítást a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet írta elő, valamennyi kivitelezői szerződés körében, harmadik félnek okozott kár megtérítésére.

        A költséges, elhúzódó jogi procedúrák elkerülésére, az építőipari ágazat pozitívabb megítélése érdekében és a versenyegyenlőségi szempontokat alapul véve a szakmai szervezetek már évek óta kezdeményezték és szorgalmazták a kivitelezés minden szereplője részére kötelezően előírni a felelősségbiztosítást.

        A felelősségbiztosítás az ágazat szereplőinek érdekeit is szolgálja az építések, tervezések környezetében lévő feleket érintő nem várt káresemények rendezésének megkönnyítésével. Az egységes nyilvántartás pedig a károsult érdekeit tartja szem előtt.

        Az új szabályozás – nem utolsó sorban – védi a tisztességes piaci szereplőket.


        Magyar Kereskedelmi és Iparkamara

        Kormányrendelet értelmében a vállalkozó kivitelező köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni 2025. január 15-től.

        A 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet értelmében a vállalkozó kivitelező az általa vállalt építőipari kivitelezési tevékenység körében okozott kár megtérítésére köteles felelősségbiztosítási szerződést kötni. A felelősségbiztosítási szerződés a vállalkozó kivitelező javára – szerződőként – más személy is megkötheti, ebben az esetben a felelősségbiztosítási szerződés biztosítottjaként a vállalkozó kivitelezőt kell nevesíteni.

        Kötelező kivitelezői felelősségbiztosítással a vállalkozó kivitelezőnek 2025. január 15-től kell rendelkeznie, azzal, hogy 2025. január 15-e után is fenn kell tartani azt a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) Korm. rendelet 6/A. § (1) bekezdése szerinti felelősségbiztosítást, amely olyan építőipari kivitelezési tevékenységre vonatkozik, amelyre az e rendelet szerinti felelősségbiztosítás nem nyújt fedezetet.

         

        A felelősségbiztosítás-kötési kötelezettség

        a) kiterjed a határon átnyúló szolgáltatást végző, szabad szolgáltatás jogával rendelkező szolgáltatókra is,

        b) nem terjed ki az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény hatálya alá tartozó állami beruházások biztosítására.

        A felelősségbiztosításnak fedezetet kell nyújtania az építőipari kivitelezési tevékenységre vonatkozó szakmai előírások, szabályok és a kivitelezési szerződésben foglalt rendelkezések megszegésével összefüggésben okozott olyan – személyi sérüléses és dologi – károkra, valamint e károkkal összefüggésben bekövetkezett személyi sérüléses nem vagyoni sérelmekre tekintettel felmerülő sérelemdíjakra, mely károk megtérítéséért a vállalkozó kivitelező jogszabály szerint kártérítési felelősséggel tartozik, a sérelemdíjak tekintetében fizetési kötelezettséggel tartozik.

        A felelősségbiztosításnak ki kell terjednie a biztosított vállalkozó kivitelezővel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyek, valamint az építőipari kivitelezői tevékenység és szolgáltatás teljesítése érdekében igénybe vett alvállalkozók tevékenységéből eredő olyan károkra, amelyekért a biztosított vállalkozó kivitelezőt kártérítési felelősség terheli.

         

        A felelősségbiztosításnak

        a) 100 millió forintot nem meghaladó éves nettó jövedelemig biztosítási eseményenként legalább 20 millió forintig és határozatlan tartamú felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen legalább 40 millió forintig,

        b) 100 millió forintot meghaladó, de 500 millió forintot meg nem haladó éves nettó jövedelem között biztosítási eseményenként legalább 50 millió forintig és határozatlan tartamú felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 100 millió forintig,

        c) 500 millió forintot meghaladó, de 2 milliárd forintot meg nem haladó éves nettó jövedelem között biztosítási eseményenként legalább 100 millió forintig és határozatlan tartamú felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 200 millió forintig,

        d) 2 milliárd forintot meghaladó, de 10 milliárd forintot meg nem haladó összegű éves nettó jövedelem között biztosítási eseményenként legalább 150 millió forintig és határozatlan tartamú felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 300 millió forintig,

        e) 10 milliárd forint feletti éves nettó jövedelem esetén biztosítási eseményenként legalább 200 millió forintig és határozatlan tartamú felelősségbiztosítás esetében évente, egy adott időszakra kötött felelősségbiztosítás esetében a biztosítás tartamára együttesen 400 millió forintig

        kell fedezetet biztosítania.

         

        Az éves nettó jövedelem alatt a felelősségbiztosítás megkötését vagy a biztosítási évfordulót megelőző naptári év nettó jövedelmét kell érteni, amelyből le kell vonni az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény hatálya alá tartozó állami építési beruházással összefüggésben végzett építőipari kivitelezési tevékenységből származó nettó jövedelmét.

        A vállalkozó kivitelező a biztosítási évfordulóval kezdeményezi a biztosítónál a felelősségbiztosítási szerződés módosítását, ha az előző évi éves nettó jövedelme alapján a biztosítási összeget emelni vagy csökkenteni kell.

        A felelősségbiztosításnak a felelősségbiztosítási szerződés hatálya alatt okozott, a biztosító részére bejelentett, biztosítási eseménynek minősülő károkra kell fedezetet nyújtania.

         

        Az új szabályozás minden vállalkozást érint, aki az alábbi tevékenységi körök valamelyikét végzi:

        társas vállalkozások

        • TEÁOR’08 alapján: 41.20 – 43.99
        • TEÁOR’25 alapján: 41.00 – 43.99

        egyéni vállalkozók

        • ÖVTJ’24 alapján: 412001 – 439918
        • ÖVTJ’25 alapján: 410001 – 439906

         

        Amennyiben a vállalkozás nem végez kivitelezői tevékenységet, de tevékenységi körében benne szerepel valamely építőipari tevékenység, 2 lehetőség van:

        1. A vállalkozás nyilatkozza le, hogy jelenleg nem végez építőipari tevékenységet és kéri, hogy a regisztrációját függesszük fel.
        2. A vállalkozás nyilatkozza le, hogy nem folytat építőipari tevékenységet és kéri, hogy a regisztrációját töröljük.

        A kapcsolódó dokumentumokban található „KIVREG nyilatkozat építőipari tevékenységgel kapcsolatban” nyomtatványt az alábbi e-mail címek valamelyikére szíveskedjen elküldeni: ildiko.szentesi@iparkamaraszolnok.hu vagy knyr@iparkamaraszolnok.hu.

         

        A kivitelezői felelősségbiztosítás nyilvántartásához kapcsolódó dokumentumokat (árbevétel nyilatkozat, kötvény, fedezetigazolás) várhatóan 2025. január 10-től tudja az MKIK fogadni a kivitelezői névjegyzékben, elektronikus ügyintézés keretében, az országos kamara honlapján keresztül: https://knyr.mkik.hu/, az oldalon belül az „Építőipari kivitelezői bejelentkezés / regisztráció” panelre kattintva, Ügyfélkapu+ bejelentkezést követően megkezdheti a dokumentumok feltöltését. Az e-mail formájában megküldött kötvények nem feldolgozhatóak!