A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény (Gktv.) – az agrárkamarai törvénnyel egyidejűleg – 2014. január 1-jével több helyen módosult. A változások egy része a kamarai nyilvántartásokra és az adatszolgáltatásra vonatkozó szabályok kiegészítésére, más része a korábban agrárkamarai törvény hatálya alá került vállalkozási tevékenységekre irányul. Számos változás érinti az egyéni vállalkozókat is.
A törvény rendelkezése szerint 2016. január 1-től a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új adatbázist hoz létre, mely a vállalkozók gazdasági tevékenységét jellemző, nyilvánosan elérhető és közhiteles forrásból származó adatokat és információkat fogja tartalmazni. Az adatbázis elősegíti az üzleti forgalom biztonságát és a gazdálkodó szervezetek iránti bizalom erősítését. Ennek érdekében a területi kamarák nyilvántartása is kiegészül a gazdálkodó szervezet azonosítását és a kapcsolattartást elősegítő adatokkal.
A módosítások kapcsán a kamarai törvényben pontosításra került a gazdálkodó szervezet fogalma és a kamarai nyilvántartás tartalma. A változás rögzíti a más szervezeteket (pl. NAV, NÉBIH, Közbeszerzési, Fogyasztóvédelmi Hatóság) terhelő, a kamarák felé történő adatszolgáltatási kötelezettséget is, ami jelentősen megkönnyíti az ellenőrzés lehetőségét és ezen szervek együttműködését.
Kiegészült a törvény azzal a méltányos szabállyal is, hogy nem köteles kamarai hozzájárulást fizetni az egyéni vállalkozó, ha vállalkozási tevékenységét a naptári év teljes időszakában szünetelteti és ezt a nyilvántartását vezető területi gazdasági kamarának bejelenti.
Lényeges változás az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszerben nyilvántartottak és agrárgazdasági tevékenységet nem főtevékenységként folytató vállalkozásokra nézve, hogy az agrárkamarai tagság mellett a kereskedelmi kamaráknál is regisztrálniuk kell a kötelező kamarai (5.000,- Ft-os) hozzájárulás befizetésével. Ebben az esetben tehát a kötelező agrárkamarai tagság fennmarad, azonban a tagdíj megállapítása egyebek mellett az agrárgazdasági tevékenység egyéb tevékenységhez viszonyított arányára tekintettel történik. Ezáltal agrárkamarai tagdíjuk mérséklődik, ami mellett azonban 5.000,- Ft éves kereskedelmi kamarai hozzájárulás megfizetését írja elő a törvény.
Változtak egyes tevékenységek kamarai besorolása is, így több esetben az érintett vállalkozások másik gazdasági kamarához kerültek át január 1-jétől. Eszerint a következő 28 tevékenység az eddigi agrárkamarai tagság helyett a kereskedelmi kamarai regisztrációhoz tartozik:
Egyéni vállalkozások:
- 011904 Koszorúalap-készítés szalmából és szénából (saját termelésű alapanyagból)
- 016302 Koszorú- és virágkötés nem saját termelésű növényből (nem művirágból)
- 031101 Tengeri halászat
- 032101 Tengeri halgazdálkodás
- 103904 Pattogatott kukorica-, pirított napraforgómag-készítés (nem saját termelésű alapanyagból)
- 103905 Pattogatott kukorica-, pirított napraforgómag-készítés (saját termelésű alapanyagból)
- 107102 Friss cukrásztermékek készítése (nem közvetlen fogyasztásra)
- 107103 Friss kürtöskalács készítése (nem közvetlen fogyasztásra)
- 202001 Mezőgazdasági vegyi termék gyártása
- 283001 M.n.s. mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
- 283002 Mezőgazdasági traktor gyártása
- 331203 Egyéb mezőgazdasági gép javítása
- 331214 Mezőgazdasági traktor javítása
- 332013 Mezőgazdasági gép üzembe helyezése
- 466102 Mezőgazdasági gép, berendezés külkereskedelme
- 475206 Mezőgazdasági eszköz kiskereskedelme
- 477302 Állatgyógyászati készítmény kiskereskedelme
- 477601 Virág-, koszorú-, dísznövény-kiskereskedelem
- 477602 Hobbiállat-eledel- és takarmány-kiskereskedelem
- 477603 Dísznövényi szaporítóanyag-kiskereskedelem
- 477604 Műtrágya és agrokémiai termék kiskereskedelem
- 773101 Mezőgazdasági gép kölcsönzése
- 813001 Zöldterület-kezelés
Társas vállalkozások:
- 2120 Gyógyszerkészítmény gyártása
- 2830 Mezőgazdasági, erdészeti gép gyártása
- 4776 Dísznövény, vetőmag, műtrágya, hobbiállat-eledel kiskereskedelme
- 7731 Mezőgazdasági gép kölcsönzése
- 7500 Állat-egészségügyi ellátás
2014. január 1. napjától kereskedelmi kamarai nyilvántartás helyett az agrárkamarai tagságba tartoznak a következő tevékenységek:
Egyéni vállalkozók:
- 461101 Mezőgazdasági termék ügynöki nagykereskedelme
- 462101 Gabona-, vetőmag-, takarmány- és egyéb növényiszaporítóanyag-nagykereskedelem
- 462102 Feldolgozatlan dohány nagykereskedelme
- 462201 Dísznövény-nagykereskedelem
- 462301 Élőállat nagykereskedelme m.n.s.
- 466101 Mezőgazdasági gép, berendezés nagykereskedelme m.n.s.
- 463101 Zöldség-gyümölcs nagykereskedelem m.n.s.
- 463201 Hús, húskészítmény nagykereskedelme m.n.s.
- 463202 Hús, húskészítmény külkereskedelme
- 463301 Tejtermék, tojás, zsiradék nagykereskedelme m.n.s.
- 463501 Dohányáru nagykereskedelem
Társas vállalkozások:
- 4675 Vegyiáru-nagykereskedelemből műtrágya és egyéb agrokémiai termékek nagykereskedelme
- 7490 Mezőgazdasági, vadgazdálkodási, erdőgazdálkodási szakmai tervezés, szakértés
- 7739 Gazdasági haszonállatok kölcsönzése