Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep programjába illesztve rendezték meg, a Város Napján, április 3-án elmaradt, város által adományozott elismerő kitüntetések díjátadó ünnepségét, a Lehel Film – Színház nagytermében.
A Jászság fővárosában a helyi kitüntetéseket és az ezzel járó díjakat, hagyományosan a Város Napján, április 3-án, díszünnepség keretében adják át, az arra érdemeseknek. Ebben az esztendőben az ünnepélyes díjátadó gála, a járványveszélyre valótekintettel, elhalasztásra került.
A város különböző területein és közösségeiben, kiemelkedő tevékenységet végző lakóinak kitüntetés átadó ceremóniáját, Szent István Király napján, ünnepélyes keretek között tartották.
A díjazottak névsorát, az alábbiakban közöljük.
- Jászberény Város Díszpolgára cím: Baráth Károly fényképész mester részére,
- Jászberény Város Tiszteletbeli Polgára cím: Dr. Sziráki András, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke részére,
- Jászberény Városért – Pro Urbe érdemérem: Dr. Bános György traumatológus szakorvos, valamint posztumusz Máté György szobrász részére,
- Jászberény Város Friedvalszky Ferenc köztisztviselői díj: Bobák Zoltán, a Polgármesteri Hivatal Jegyzői Osztályának osztályvezető-helyettese részére,
- Jászberény Város Sipos Orbán kulturális és művészeti díj: Gál-Dobos Beáta kulturális rendezvényszervező, valamint Szórád Csaba zenész részére,
- Jászberény Város Zirzen Janka közoktatási díj: Hagyó Lászlóné pedagógus, zongoratanár, Stefán Ildikó Mária nyugalmazott főiskolai adjunktus, Gulyásné Rácz Gyöngyike gyógypedagógus, munkaközösség vezető, DÖK vezető, valamint Bencsik Ferenc, a Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium oktatásért felelős igazgatóhelyettese részére,
- Jászberény Város Árpád-házi Szent Erzsébet egészségügyi díj: Dr. Besenyi Orsolya főorvos, Sisa Balázsné epidemiológiai szakápoló/decubitus koordinátor, valamint Sugárné dr. Pető Katalin ifjúsági főorvos részére,
- Jászberény Város Gerevich Aladár sport díj: Szabó Gyula, a Lehel Vezér Gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára, valamint Sándor Renáta, a Jászberényi Röplabda Klub másodedzője részére,
- Jászberény Város Szent Klára szociálismunka díj: Vargáné Deme Katalin, a Katolikus Szeretetszolgálat Szent Klára Idősek Otthona intézményvezetője, valamint Gregorné Mile Andrea, a Jászberény Városi Önkormányzati Bölcsőde és Védőnői Szolgálat kisgyermeknevelője részére,
- Jászberény Város Komáromy József sajtódíj: Lakatos Zoltán operatőr-vágó részére,
- Jászberény Város Rendészeti díj: Szemán Ferenc c.r. alezredes kiemelt főnyomozó, valamint Barna Sándor tűzoltó főtörzsőrmester részére.
