Jelenleg a külföldről érkező nem magyar állampolgárok személyforgalmát az egészség és élet megóvása, valamint a nemzetgazdaság helyreállítása érdekében elrendelt veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedésekről szóló 81/2020 (IV. 1.) Korm. rendelet – és ennek későbbi módosításai szabályozzák, valamint egyes esetekben a 29000/9828/2020.ált. iktatószámú határozat.
Az alábbiakban találhatóak a határátlépésre vonatkozó hatályos szabályok, a fontosabbak félkövérrel kiemelve:
81/2020 (IV. 1.) Korm. rendelet
„2. § A külföldről érkező nem magyar állampolgárok személyforgalomban Magyarország területére – a 4. § (1), (2) és (5) bekezdésében meghatározott kivétellel – nem léphetnek be.
4. § (1) A 2. §-ban és a 3. § (1) bekezdésében meghatározott rendelkezések alól – a (2) és az (5) bekezdés szerinti kivétellel – különös méltánylást érdemlő esetben a rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes felmentést adhat, illetve egyedi magatartási szabályt állapíthat meg, ha
a) az egészségügyi vizsgálat során COVID-19 fertőzés gyanúját nem állapították meg, és
b) az érintettet a 3. § (1) bekezdés d) pont db) alpontja szerinti kijelölt karantén, valamint a hatósági házi karantén idejére nyilvántartásba vették.
„(2) Az országos rendőrfőkapitány
a) a szomszédos állam állampolgárai esetében,
b) a humanitárius célból történő tranzitáthaladás során, valamint
c) a szomszédos országokból érkező olyan személyek esetében, akik az agrárágazat (TEÁOR és TESZOR 01, 02 és 03) munkaerőigényének biztosítása céljából utaznak be, és a szomszédos állam állampolgárai vagy magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok (a továbbiakban: agrárágazatban dolgozó),
a határátlépésre, a Magyarország területén tartózkodásra, az áthaladásra, az útvonalra, a megállási lehetőségekre, a humanitárius tranzitforgalomra vonatkozó különös közlekedésre vonatkozó szabályokat, valamint – kizárólag a c) pont szerinti esetben – a munkahelyi karanténra vonatkozó szabályokat határozatban is megállapíthat.”
(2) Az R. a következő 4/B. §-sal egészül ki:
„4/B. § (1) Az agrárágazatban dolgozó csak az országos rendőrfőkapitány által erre a célra kijelölt határátkelőhelyen, csoportosan léptethető be Magyarország területére.
(2) A beléptetés feltételeiről és tervezett idejéről az agrárágazatban dolgozót előzetesen az agrárágazatban dolgozó munkáltatója (a továbbiakban: munkáltató) az anyanyelvén írásos formában tájékoztatja.
(3) Az agrárágazatban dolgozó beléptetésére abban az esetben kerülhet sor, ha a) a munkáltató a tervezett belépés előtt legalább 48 órával az agrárágazatban dolgozó belépéséről az országos rendőrfőkapitány által meghatározott elektronikus formában értesíti az (1) bekezdés szerint kijelölt és igénybe venni kívánt határátkelőhely szerint illetékes határrendészeti kirendeltséget aa) az agrárágazatban dolgozó nevét, ab) a határátlépés során felhasználni kívánt személyazonosításra alkalmas okmányának számát, ac) a tervezett munkavégzés és a szállás helyét és a munkavégzés tervezett időpontját tartalmazó kimutatás megküldésével, b) egészségügyi vizsgálaton átesett, és ennek során COVID-19 fertőzés gyanúját nem állapították meg.
(4) Az agrárágazatban dolgozó beléptetésének az Európai Gazdasági Térség tagállamán kívüli harmadik ország állampolgárának magyarországi foglalkoztatására vonatkozó jogszabályban előírt rendelkezéseken túl további feltétele a munkáltatóval kötött érvényes és hatályos munkaszerződés megléte, vagy a munkáltató által a munkaviszony fennállásáról kiállított igazolás eredeti példányának bemutatása, amelyben a munkavégzés ágazatát, helyét és a jogviszony időtartamát a munkáltató feltüntette. (5) Az agrárágazatban dolgozót a járványügyi hatóság nyilvántartásba veszi.”
(3) Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 89. § (2) bekezdésétől eltérően a (2) bekezdés szerinti határozatról készült közleményt a Hivatalos Értesítőben kell közzétenni.
(4) A (2) bekezdés szerinti határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, valamint bíróság előtt nem támadható meg.
(5) A 2. §, a 3. § (1) bekezdése és az (1) bekezdés nem alkalmazandó a veszélyhelyzet ideje alatt a katonai konvojok Magyarországon történő áthaladásával kapcsolatban, ha a csapatmozgás során kizárólag technikai eszköz, felszerelés és az állomány mozgatása történik, és a szomszédos országok részéről biztosított a határátlépés engedélyezése, valamint ha az
a) szövetségesi kötelezettség vagy nemzetközi megállapodás alapján fennálló feladat végrehajtása érdekében történik,
b) az Országgyűlés vagy a Kormány által már engedélyezett katonai csapatmozgásnak minősül,
c) kizárólag Magyarország területén való áthaladást szolgálja, és
d) magyar rendőri vagy katonai rendészi biztosítással, meghatározott útvonalon és – a feltétlenül szükséges üzemanyag-felvétel, valamint a biztosítást végző által kijelölt helyen végrehajtható pihenő kivételével – megállás nélkül történik.
7. § A magyar állampolgárral azonos megítélés alá esik azon EGT-állampolgár, aki állandó tartózkodásra jogosult, és ezt a jogát állandó tartózkodási kártyával igazolja.”
Emellett az országos rendőrfőkapitány a Korm. rendelet 4.§ (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az 29000/9828/2020.ált. iktatószámú határozatban állapította meg a szabályokat a szomszédos állampolgárok esetében történő határátlépésre. A határozat 4. pontja irányadó ez esetben.
„Közlemény a szomszédos állam polgárai esetében, valamint a humanitárius célból történő tranzitáthaladás során a határátlépésre, a Magyarország területén tartózkodásra, az áthaladásra, az útvonalra, a megállási lehetőségekre, a humanitárius tranzitforgalomra vonatkozó különös közlekedésre vonatkozó szabályokról
4. A szomszédos állammal létrejött megállapodás alapján, az abban meghatározott célból és feltételek igazolásával biztosítható a szomszédos állam állampolgárának belépése, ha a belépéskor aláveti magát egészségügyi vizsgálatnak, és az egészségügyi vizsgálat COVID-19 fertőzés gyanúját nem állapítja meg.”
A jogszabály teljes terjedelmében elérhető a következő linken keresztül: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a2000081.kor
262/2020. (VI. 5.) kormányrendelet: Ausztria, Szlovákia és Csehország esetében nyújt könnyítéseket a karantén-kötelezettséget előíró 81/2020-as kormányrendelet szabályaival ellentétben.
263/2020. (VI. 6.) kormányrendelet: Németország viszonylatában feloldotta a karantén-kötelezettséget.
Az alábbiakban információkat találhatnak az egyes szomszédos országokra vonatkozó korlátozásokról, amennyiben Magyarország területére kívánnak beutazni. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a honlapokon található információk nem minden esetben a legfrissebbek, a gyakorlati intézkedésekről érdemes tájékozódni az adott határállomáson. Az egyes határállomások elérhetőségei megtalálhatók a következő linken:
http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo/hataratlepessel-kapcsolatos-informaciok
A Rendőrség honlapján interaktív térképen megtalálhatók a környező országok határátkelőhelyeire vonatkozó részletes tájékoztatók (a legördülő listában válasszák ki az országot, a megjelenő táblázatban a határátkelőhelyre kattintva megtalálhatók a legfrissebb információk; határátkelőhelyek nyitva tartása, forgalom típusa, stb.):
http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo?field_hat_rszakasz_value=All
Ausztria
2020. június 5-én (pénteken) reggel 08:00 órától szabadon, azaz karantén-kötelezettség nélkül léphetnek be személyforgalomban Magyarországra az osztrák állampolgárok, és az Ausztriából hazatérő magyaroknak sem kell hatósági házi karanténba vonulniuk.
A rendelet hatálya a teherforgalomra nem terjed ki, hiszen az áruszállító járművek vezetői az április 2. óta fennálló gyakorlat szerint eleve teljesen szabadon végezhetik munkájukat.
A nem szomszédos országokból és Olaszországból közúton vagy vasúton történő belépésnél továbbra is szükség van a 4 napnál nem régebbi negatív mikrobiológiai SARS-CoV-2 tesztet tartalmazó orvosi igazolás bemutatására a 14 napos karanténkötelezettség elengedéséhez. Az Ausztrián keresztüli folyamatos tranzitálás továbbra is lehetséges, amennyiben a kiutazás biztosított.
Összefoglaló információk: https://www.advantageaustria.org/hu/oesterreich-in-hungary/news/local/Coronavirus__Situation_in_Ungarn.hu.html
Konzuli Szolgálat információk : https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?ausztria
Változások június 5-től: https://www.mkfe.hu/hu/mediamenu/hirek/belf%C3%B6ldi-h%C3%ADrek/10566-szabad-a-szemelyforgalom-osztrak-cseh-es-szlovak-viszonylatban.html
Horvátország
Május 29-től más EU-s tagállamok mellett a magyar állampolgárokkal szemben is feloldották a beutazási korlátozásokat a horvát-magyar határon. A beutazásakor – az esetleges, későbbi járványügyi kontaktkutatás elősegítése érdekében – rögzítik az úti célt, mobiltelefon számot és e-mail címet. A határon végzett adatgyűjtés miatt kialakuló torlódás elkerülése, a várakozási idő csökkentése érdekében, a horvát hatóságok a Horvát Köztársaságban tartózkodni szándékozó külföldi állampolgároknak javasolják, hogy adataikat előre töltsék fel az https://entercroatia.mup.hr/ honlapon keresztül. Azon utasoknak, akik az említett honlapon adataikat előre feltöltik, a határon nem kell külön várakozniuk az adatszolgáltatás miatt. Az adatok honlapon keresztül történő feltöltését követően, az utas visszaigazoló e-mail üzenetet kap, továbbá megkapja a Horvát Közegészségügyi Szolgálat útmutatóival és javaslataival kapcsolatos információkat. A fenti honlap horvát, illetve angol nyelven érhető el, azonban várhatóan rövid időn belül más nyelveken is elérhető lesz.
További információk a Konzuli Szolgálat honlapján érhetők el: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?horvatorszag
Friss információk a Rendőrség honlapján:
Románia
Május 21-én reggel valamennyi átkelő megnyílt a román–magyar határon.
Román állampolgárok csak akkor léphetnek be Magyarország területére, ha rendelkeznek különleges méltányossági kérelem elbírálásával, illetve amennyiben a kormányrendeletben foglalt feltételeknek megfelelnek, az agrárágazatban dolgozó román állampolgárok beléphetnek Magyarország területére.
A Nyugat-Európába tartó és az onnan érkező tranzitforgalom résztvevői Csanádpalotánál, Nagylaknál és Ártándnál léphetik át a határt. A csanádpalotai átkelőt az autóbusszal, a nagylaki átkelőt a személygépkocsival utazók használhatják, az ártándi átkelőt valamennyi járműtípussal igénybe vehetik. Átléphetik a határt és mentesülnek a hatósági házi karantén alól azok a román állampolgárok, akik a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről repülnek tovább, vagy a gépük Magyarországra érkezik és innen indulnak haza.
A repülőjáratokat a szükségállapot idején szinte kivétel nélkül felfüggesztették. Május 1-től újraindult a Budapest – Marosvásárhely repülőjárat. (WizzAir, heti 3 alkalommal repül). Június 1-től újból engedélyezték a nemzetközi vasúti- és közúti személyszállítást, ugyanakkor a beutazási korlátozások és a karantén-kötelezettség fennmaradt. Fokozatosan újból elindulnak a belföldi és egyes nemzetközi repülőjáratok, bár a menetrendet egyelőre az aktuális igényekhez igazítva rugalmasan kezelik. A járatokról a repülőterek és a légitársaságok oldalain lehet aktuális információhoz jutni.
Friss információk a Rendőrség honlapján:
A Konzuli Szolgálat honlapja: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?romania
Változások május 21-től: https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/valamennyi-atkelot-megnyitottak-a-roman-magyar-hataron-2726055/
https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kerelemmel-lephetik-at-a-hatart-a-romanok-2768181/
Szerbia
Megnyílt Magyarország és Szerbia közös határszakasza a két ország állampolgárai számára. Május 25-én délelőtt tíz órától a szerbek és a magyarok korlátozások és karanténkötelezettség nélkül léphetnek át a kilenc működő átkelőn.
Friss információk a Rendőrség honlapján:
Konzuli Szolgálat honlapja: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?szerbia
Változások május 25-től: https://hu.euronews.com/2020/05/25/megnyilt-a-magyar-szerb-hatar-a-ket-orszag-allampolgarai-szamara
Szlovákia
Szlovákia a koronavírus helyzet miatt valamennyi szomszédja irányába lezárta határát a befelé irányuló személyforgalom elől, így az országba főszabályként csak szlovák állampolgárok és szlovákiai lakóhellyel rendelkező külföldiek léphetnek be kötelező 14 napos karanténintézkedés vállalása mellett. Az országból való kilépést nem tiltják. Az áruszállítás – meghatározott járványügyi szabályok betartása mellett – folyamatos.
Szlovákia egyelőre óvatos a teljes határnyitás kérdésében, a szomszédos országok járványügyi adatainak javulására való tekintettel azonban Szlovákia 2020. június 05-én 08:00-tól lehetővé tette, hogy 14 napos karantén-kötelezettség és negatív COVID-19 teszt-eredmény nélkül utazhatnak be Szlovákia területére:
- azon személyek, akik Magyarország, a Cseh Köztársaság, az Osztrák Köztársaság vagy a Szlovák Köztársaság területén állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeznek, illetve
- azok a személyek, akik a felsorolt országokban ugyan nem rendelkeznek ideiglenes vagy állandó tartózkodási engedéllyel, de legalább két hiteles okmánnyal (pl. egészségbiztosítási kártya, bérleti szerződés, munkaszerződés, egyszeri megbízási szerződés, munkáltatói igazolás, lakhelyként megadott ingatlan tulajdoni lapja, vállalkozói engedély, közüzemi díjakról szóló fizetési igazolás, bankszámla megnyitásáról szóló igazolás, biztosítási szerződés) igazolni tudják a felsorolt országok területén való tartózkodás tényét.
Magyarország 2020. június 05-én 08:00 órától 14 napos karantén-kötelezettség és előzetes engedélyeztetés nélkül lehetővé tette, hogy az osztrák, a cseh, a szlovák és a magyar állampolgárok, valamint a magyarországi tartózkodásra jogosult (állandó tartózkodási kártyával igazolt) EGT állampolgárok a Cseh Köztársaság, az Osztrák Köztársaság, illetve a Szlovák Köztársaság területéről Magyarország területére beléphetnek.
A felsorolt országok esetében a mentességi feltételek kizárólag akkor alkalmazhatóak, amikor a kiutazás végcélja az adott ország volt. Ennek megfelelően a felsoroltaktól eltérő országból Szlovákián keresztül Magyarországra érkező személyek esetében továbbra is érvényben marad a korábbi karanténszabály.
Repatriáció: Szlovákia lehetővé teszi az eu-s állampolgárok hazájukba, tehát az állampolgárságuk szerinti országba történő hazatérését, amelyhez előzetesen a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának engedélyét kell beszerezni a corona.transit@minv.sk címre küldött angol nyelvű e-mailben, megjelölve az átutazás és az átutazók pontos adatait. Az átutazásra adott engedélyt a határellenőrzés során be kell mutatni. Ez egy egyszeri lehetőség, ami visszaútra nem jogosít.
A tartózkodási engedély szerinti országba történő visszatéréshez azonban továbbra is szükség van tranzitengedély iránti kérelem benyújtására, amelyet a tervezett utazást megelőző 5-6 nappal korábban kell a https://www.minv.sk/?suhlas-s-tranzitom-cez-uzemie-sr-consent-with-transit-through-territory-of-the-slovak-republic-1 honlapon keresztül benyújtani. Fontos, hogy a tranzitálás alatt legfeljebb csak tankolni lehet megállni és az átutazás ideje semmiképpen nem haladhatja meg a 8 órát.
A nemzetközi légi, közúti és vasúti személyforgalmat felfüggesztették. A kormány döntése értelmében a Szlovák Vasúttársaság május 10-től visszaállította a menetrend szerinti belföldi vasúti közlekedést. Az InterCity és nemzetközi vonatok azonban továbbra sem közlekednek.
Június elejétől megnyitották a személyforgalom, valamint a 7,5 tonnánál nem nehezebb tehergépjárművek előtt a szlovák-magyar határt a Rárós (Rároš)-Rárospuszta átkelőnél, valamint a szlovák-cseh határt a személyforgalom előtt a szakolcai (Skalica) kikötőnél.
Június 2-tól újra jár a teherkomp Párkány (Štúrovo) és Esztergom között. Összesen 32 közúti és folyami határátkelőhely nyílik meg újra júniustól.
A működő határátkelőkől az alábbi honlapokon érhető el információ.
Friss információk a Rendőrség honlapján:
Konzuli Szolgálat honlapja: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?szlovakia
Teherforgalom június elejétől: https://www.bumm.sk/belfold/2020/06/01/juniustol-32-hataratkelo-nyilik-meg-12-helyen-elerheto-az-e-karanten
Szlovénia
Szlovénia az Európai Unió első tagországa, ahol bejelentették a koronavírus-járvány végét. Nem oldják fel egyelőre az egészségügyi intézkedéseket és a korlátozásokat, de a határok nagy részét megnyitják az EU-állampolgárok részére.
2020. május 28-tól karanténmentesen utazhatnak Szlovéniába Magyarországról a magyar és szlovén állampolgárok, és ugyancsak karanténmentes beutazás lehetséges a magyar és szlovén állampolgároknak Szlovéniából Magyarországra.
A határátlépés az összes határátkelőkön lehetséges.
Visszaállt a járvány előtti menetrend a kamionforgalomra vonatkozóan, így június 7-től vasárnap- és ünnepnapokon a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó kamionok reggel 8 és este 21 óra között nem közlekedhetnek.
Megnyitották továbbá a személyi forgalom számára a repülőtereket és kikötőket, ahol ugyancsak ellenőrző pontoknál lehet az ország területére lépni.
Friss információk a Rendőrség honlapján:
Konzuli Szolgálat honlapja: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?szlovenia
Ukrajna
Az ukrán hatóságok 2020. március 16-tól megtiltották a külföldi állampolgárok belépését az ország területére. Az intézkedés hatálya alól mentesülnek, azaz továbbra is beléphetnek Ukrajnába az itt tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek, a nemzetközi árufuvarozásban részt vevő külföldiek, és az akkreditált diplomáciai személyzet tagjai. Az Ukrajnában tartózkodó külföldi állampolgárok kilépését az országból nem korlátozzák.
A magyar-ukrán határátkelők közül jelenleg csak a Záhony-Csap átkelő van nyitva a nemzetközi személy- és áruforgalom számárára, illetve a veszélyes árut szállító járművek részére.
A COVID-19 világjárvány miatti korlátozó intézkedések következtében az Ukrajnából Magyarország irányába történő határátkelési lehetőségek április 24-től a következőképpen alakulnak: A tranzitálás Magyarország területén csak a kijelölt útvonalon és csak a következő idő-intervallumban lehetséges: 10:00 óra és 22:00 óra között. Magyarországra, magyar állampolgár, magyar útlevéllel bármikor hazatérhet. A Magyarországra történő belépéskor a határon 14 nap karantén letöltésére kötelezik, amihez igazolnia kell egy erre alkalmas helyszínen való tartózkodás jogosultságát (lakcím, tartózkodási hely, albérlet, szívességi lakáshasználat, stb.) Amennyiben ilyennel nem rendelkezik, úgy a karantén-időszakot a hatósági elkülönítő állomáson kell letölteni (Záhonyban ez a művelődési ház épülete. Ellátás saját költségű!).
Magyarországi munkahelyére visszatérő ukrán állampolgár esetében kérelmet kell írni az ugyfelszolgalat@orfk.police.hu e-mail címre.
Friss információk a Rendőrség honlapján:
A Konzuli Szolgálat honalpja: https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?ukrajna