A Jász- Nagykun Szolnok megyei Kereskedelmi és Iparkamara ERASMUS+ pályázata keretében 2018.01.08 és 2018.04.27 között 8 fő vendéglátós szakmában tanuló Szolnok megyei diák kapott lehetőséget, hogy szakmai készségeiket és kompetenciáikat Franciaországban gyarapíthassák. A 110 napos, összefüggő, valós munkakörnyezetben megvalósult gyakorlat kedvezményezettjei a Karcagi Szakképzési Centrum szakmai alapképzésében tanuló diákjai voltak. A programban 2 fő pincér és 6 fő szakács vett részt. A kiválasztási szempontrendszernek megfelelő, önként jelentkezett diákok kulturális, nyelvi és lélektani felkészítés során kovácsolódtak össze egy csapattá. A diákok a Tiszafüredről, Kunhegyesről és Mezőtúrról kerültek a csoportban, 4 kiváló képző iskolát képviselve. A 2017 decemberében megvalósult felkészítéseket követően, 2018. január 3-án került sor a szerződéskötésekre, majd 2018. január 7-én a kiutazásra.
A diákokat a francia Louis Davier Szakközépiskola fogadta. A Burgundiában, Joigny városban található majd 2000 fő diáknak képzést biztosító regionális iskola vállalta a diákok szakmai programjához szükséges feltételek biztosítását. Az iskola továbbá biztosította 2 fő szakács diák számára 4 hónapon keresztül a szakmai gyakorlatot saját konyhájában, illetve további gyakorlati helyeket vont be többi kedvezményezett szakmai gyakorlatához. Így került sor, hogy Veres Margaréta és Somodi Kinga Bettina szakács tanulók a fogadó iskola saját konyhájában voltak gyakorlaton, ahol 100 főre biztosították a reggelit és majd 1000 fő számára az ebédet. Az iskolai menza számára is fontos a regionális ízek biztosítása a helyi termelők alapanyagaiból, így nagy figyelmet kellett fordítani a tömeg étkeztetések során is az egyedi kiszolgálásra és egyéni igényeknek megfelelő menü összeállításra. A 2 diáklány a 10 fős konyhában remekül megállták a helyüket, munkájukat a konyhafőnök irányította, saját szakács mentor segítette munkájukat. A tanulók munkarendje megegyezett a konyha munkarendjével. 5h45-tól 14h00-ig voltak hétfőtől péntekig gyakorlaton.
Ferencz Zsófia és Juhász Tímea a Rive Gauche nevű étterem és szállodában kapott lehetőséget a szakmai gyakorlat teljesítésére. A frekventált 3 csillagos étteremben 2 műszakban voltak gyakorlaton a diákok a dél és esti étkeztetéskor dolgoztak legalább 4-4 órát. Alkalmanként csak 100-150 főre kellett főzni, de 3-7 fogásos menük voltak. Így gyakran monoton módon, repetitíven kellett hideg és meleg előételeket, főételeket, desszerteket készíteni. A déli és esti menü is különbözött, így lehetőség nyílt a diákoknak a francia gasztronómia majd teljes palettáját megfőzni a 4 hónap alatt.
A 3, 4 csillagos éttermek mellett működő kiváló dinamikus Joigny családi étterem és szálloda a Paris-Nice fogadott 2 szakács tanulót és 2 pincér tanulónkat. Abai Andrea és Kota Vivien az étterem tulajdonos szakács David Lecorre szakmai irányítása mellett voltak gyakorlaton. Szíráki Zoltán és Tóth József pincér tanulók pedig a szálloda tulajdonos és étteremvezető szakmai irányítása mellett dolgoztak. A diákok beilleszkedését nagyban segítette saját szakmai elhivatottságuk pontos precíz munkavégezésük mellett az étteremben gyakorlaton lévő többi francia gyakornok. A magyar tanuló egy-egy francia tanuló mellett töltötték szakmai gyakorlatukat több műszakos munkarendben.
A 8 gyakornok minimum 2 szabadnapos, akár több műszakban töltötték szakmai gyakorlatukat.
A Louis Davier iskola 2002 óta fogad tanulókat különböző szakmacsoportokból, így a vendéglátós diákok gyakorlata alatt is több hegesztő, kereskedő, diák és tanár csoportot is fogadott az intézmény.
A diákok valós munkakörnyezetben, folyamatosan nyomon követve, fejlődtek mind nyelvileg, mind szakmailag.
Mind a szakács, mind a pincér tanulók megismerték a francia szakmai kommunikáció nyelvi fordulatait és képes lettek irányítás mellett majd önállóan a mindennapi feladatellátásra.
Szakácsok: megismerték a francia konyha specialitásait, irányítással, majd önállóan el tudták készítik azokat.
Pincérek: megismerték a francia speciális értékesítési folyamatot, ételek és italok ajánlását, felszolgálás munkafolyamatait és szakmai számításokat, képes lettek ellátni irányítással, majd önállóan.
Szakmaspecifikus kompetenciák fejlesztésére volt lehetőség rendezvényszervezés, étrend összeállítás italajánlattal, számítástechnikai háttértámogatással, munkahelyi HACCP, munkavédelmi és tűzvédelmi előírások megismerése és alkalmazása során.
A diákok megismerték a fogadó város és környékét, eljutottak Párizsba is. A résztvevők megszerzett készségeit és kompetenciáit Europass mobilitási igazolványban rögzítettük, továbbá 2 nyelvű oklevéllel ismertük el. Kiutazás előtt és után idegen nyelvi tudásukat az OLS rendszeren keresztül mértük fel. A diákok megszerzett szakmai tapasztalatait küldő intézményeik is ismerik el, beszámítják szakmai előmenetelükbe.