Egy közelgő gazdasági válság hatása a magyar gazdaságra: Jelek, megoldások, következmények

Interjú Prof. Dr. Lentner Csabával
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közgazdász professzorával

 

Amennyiben elemezni kívánjuk Magyarország teljesítményét, kijelenthetjük, hogy a magyar gazdaság „ütésálló”: a megcélzott gazdasági eredményeket sorozatosan elérjük, a vállalkozásokat övező közgazdasági környezet kiszámítható, a növekedési modell prosperál – fogalmazott Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közgazdász professzora. Magyarország jól teljesített az eltelt nyolc évben. A túlzott deficit eljárásból való kikerülés után a magyar GDP átlagosan 3,5 %-kal nőtt, megelőzve a V3 ország csoportot, a skandináv államokat, Ausztriát, Németországot és a mediterrán térséget. A magyar átlagbér 50 százalékkal nőtt, amely ugyancsak a legjobb az Európai Unióban. És Magyarországon javult a költségvetés egyenlege a legjelentőbb mértékben, mintegy 7 százalékponttal. Válságkezelésből tehát Magyarország jelesre teljesített, sőt az államadósság ráta is mérséklődött 15 százalékkal, így a világgazdaságban kibontakozó válságfolyamatok küszöbén erős fundamentumokkal rendelkezünk. Mindezekből az következik, hogy az a fajta gazdasági dinamizmus és költségvetési egyensúly, amelyek az elmúlt évben kialakultak az továbbra is fönntartható, sőt a költségvetési egyensúly még fokozható is, tehát tovább javítható. Fontosak is ezek, tekintve, hogy Magyarország egy kis, nyitott gazdaság, így a nemzetközi – kedvező és kedvezőtlen – folyamatok különösképpen hatással vannak a gazdaságunkra. Egyre többet hallhatunk arról, hogy közeleg egy újabb visszaesési hullám. Azt kell látni, hogy a válság pedig a piacgazdaság velejárója. Konjunktúra és dekonjunktúra időszakok váltják egymást, és hát a 2010-es években a mediterrán térséget leszámítva sikeresek voltak a válságkezelő intézkedések, de az európai térségben a német gazdaság lassulása, a francia és olasz költségvetési pozíciók gyengülése, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi háború eszkalálódása a jelenben már a válság egyértelmű jele. Annak természete pedig immár nem hitelválság, nem is túltermelési válság, mint az 1929-33-as volt, hanem bizalmi válság, amely a piaci szereplőket visszafogja a nemzetközi tranzakcióktól.

 

A 2007-2008-as válság egy egészségtelen túlhitelezési folyamat következménye volt, amikor a szabályozás és állami ellenőrzés nélkül maradó bankok hitelképtelen ügyfelek hitelezésével próbáltak extraprofitot elérni. Kétségtelen, hogy a bankok óvatosabbak lettek, a szabályozó hatóságok pedig már jobban odafigyelnek. Térségünket a német ipari kapacitások visszaesése, illetve a német felvevőpiac zsugorodása, míg francia és olasz oldalról a krónikusan növekvő államháztartási deficit terheli. A német vállalatok még mindig drágán termelnek, az olasz és a francia költségvetés pedig egyre instabilabb. A Görögországról nem is beszélve, ahol az államcsőd még mindig aktuális.

 

A válság jobbára a gyenge, önálló gazdasági alapokkal nem rendelkező, a külső piacoknak, különösen a hitelezőknek kitett piacokat sújtja. Magyarország esetében a devizakitettség a lakosság és a vállalatok oldalán lényegében megszűnt, a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramja következtében, míg az államháztartás devizakitettsége a töredékére esett. Tehát az árfolyamok elszabadulása, a forint további gyengülése bennünket olyan mértékben nem sújt, mint 2008 őszén. Sőt, a gyengélkedő forint, még kedvez is az exportteljesítményeknek, hiszen több az átszámított forint árbevétel, míg a devizahitel törlesztéseinek jelentősen csökkentek.

A sikeres fiskális és monetáris politikai fordulat egy extenzív, jól összehangolt válságkezelésként definiálható. Az elmúlt időszak eredményei világra szólóak. Ám a figyelmünket most már az intenzív növekedési pálya alakítására kell fordítani, vagyis a vállalati versenyképesség javítására. A magyar termelékenységi ráta az OECD átlag 60 százaléka, az Egyesült Államok szintjének mindössze 50 százaléka. Ezt a hátrányt kell, hogy leküzdjük az évtizedek során, amihez a segítő fiskális és monetáris eszközök nélkülözhetetlenek.

 

Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy a magyar KKV szektor mérethatékonysága jelentős problémákat mutat. Így bizonyos fúziók e szektorban elkerülhetetlenek, hiszen a jövőben azok a hazai vállalkozások lehetnek sikeresek, amelyek a kutatási ráfordításaikat, a digitalizációs szintjüket képesek lesznek növelni. Mintegy évi 7 százalékos termelékenység növekedést kell elérjenek, ahhoz, hogy a piacokon legalább a versenyképességüket fenn tudják tartani. Ez pedig bizonyos vállalati méret alatt elképzelhetetlen. A profitabilitás, a tőkeakkumuláció, a méretgazdaságosság, a termelékenység növekedés, az exportpiaci aktivitás lesznek azok az új kihívások, amelyeknek a hazai KKV szektor meg kell, hogy feleljen.

 

Ebben a fejlődésben és fejlesztésben meghatározó szerepet jelenthetnek a folyamatban lévő mentorprogramok is, hiszen a vállalatok tudatosságának, tudatos gazdálkodásának, pénzügyi kultúrájának javítása jelentheti azok versenyképességük fejlesztésének egyik biztos bázisát.  Példaértékű, ahogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamata, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium az elmúlt években a vállalkozói szektor oldalára állt. Az adókedvezmények kidolgozása, a növekedési hitelprogram, az alacsony kamatkörnyezet és Kamara érdekérvényesítő képessége meghozta a gyümölcsét. Magyarország egy sikeres gazdaság lett, amiben a változásokat kedvezően fogadó, sőt együttműködő vállalkozásoknak és kereskedelmi bankoknak meghatározó szerepe van. A jövőben pedig a vállalatok, a felsőoktatás és az állam együttműködésére még nagyobb szükség lesz. Azt gondolom, hogy e három alkotó elem együtt kell, hogy érvényesüljön. A jó arányok megtalálása pedig a kormány, az érdekképviseletek és a Nemzeti Bank vezetőinek felelőssége. Bíztató jel a jövőre nézve, hogy az elmúlt kilenc évben ezen a téren is sikeresek voltunk.

 

Az interjút készítette:

Szük Krisztina
közgazdasági igazgató

Tóth Róbert
elemző közgazdász

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Közgazdasági Igazgatóság