berenyi-txt-logo
Békés megyében az alföld dél-keleti részén lévő Mezőberényben a Berényi Téglaipari Kft. és jogelődjei már több mint 130 éve foglalkoznak téglakészítéssel, gyártással.

1992-ben vált önállóvá gyárunk, és az állami vagyon privatizációja során 1995-ben vásárolták meg a dolgozók 100%-ban.

Az időnként kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére is azóta gyártjuk, és forgalmazzuk termékeinket.

Termékeink hagyományos kategóriába tartoznak 30 cm vastag falazat építéséhez megfelelőek, az anyagsűrűség, és viszonylag alacsony üregtérfogat miatt tégláink komoly hőtehetetlenséggel rendelkeznek, ami előnyös az épületek mikroklímájának kialakításában.

Hagyományos piacaink lokálisak, a gyár környezete és 120 - 150 km-es sugara. Debrecen, Szolnok, Kecskemét, Szeged, Arad, Nagyvárad körön belül adjuk el a legyártott termékeink 70%-t, de eljutnak termékeink Miskolcra, Budapestre és Győrbe is.

Az utóbbi 3 éveben folyamatosan nő árbevételünk - 305, 401, 554 millió forint -, köszönhetően a megnövekedett keresletnek ami áremelést, és éven belüli gyártási idő növekedést eredményezett, illetve a szolgáltatásaink sokrétűségének, fuvar szervezésnek, és a beindított építőanyag kereskedésnek is.

Meglévő partnerink a jelenlegi termelt mennyiségnél többet is tudnának forgalmazni, várják termékeinket. Jó, megbízható értékesítési kapcsolatokkal rendelkezünk.

Nagy mennyiségű alapanyagot, közel 1 millió m3 agyagot tartalmaz a saját bányánk, ami jelenlegi szinten 30 évre biztosítja a gyár működését.

A termékek gazdaságosabb előállításához, és a nyereség növeléséhez technológiai fejlesztésre lenne szükség, amire nem állnak rendelkezésünkre források, ezért a jelenlegi tulajdonosok úgy döntöttek, hogy értékesítik a gyárat, gépekkel, épületekkel, ingatlanokkal, meglévő bányatavakkal, és agyag vagyonnal együtt. Az értékesítés mellett szól az is, hogy lassan kiöregszünk, és sajnos gyermekeink nem folytatják a szép, de nehéz szakmánkat, a téglagyártást.


További információ a www.berenyitegla.hu oldalon található.
Egyéb elérhetőségek: tegla@bhn.hu és berenyitegla@globonet.hu.